Első fejezet:Mindennek a kezdete

A Loki-szál 

 

A négy fal közé bezárva. Miért is? Emlékeim között még most is ott kísért New York. Szinte még a fülemben cseng a sok semmirekellő ember jajveszékelése és ordítása. A sok égő és lerombolt épület. A Chitauri sereg ordítása. Örömünnep lett volna az a nap, a seregemmel együtt. Akkor és ott elhittem, hogy mindenre képes vagyok és az uralmam alá hajthatom Földet. Az persze csak a kezdet lett volna. Ha nem jön a bátyám és a szedett-vedett kompániája, mostanra talán a kilenc világ az én kezem között lenne. Most meg nincs más, csak egy ódon szoba, asztallal, székkel és ággyal és egy energiamezővel, ami gátolja a szökést. Még most is előttem van az egész tárgyalás. 

- Tagadod, Loki, hogy a Földre vitted magaddal a Chitauri sereget azzal a szándékkal, hogy meghódítsd azt a világot? – Asgard legtekintélyesebb bírója ült előttem. Ebből is látszott, milyen komolyan veszik az ügyemet. 

- Nem tagadom. 

- Tisztában voltál vele, mit csináltál, felmérted a tetteid súlyát és teljes tudatában voltál mindennek? 

- Igen, így volt – halottam, ahogy Odin idegesen fújja ki a levegőt mögöttem. 

- Tudod, hogy ezért a nevelőapád, Odin kiír a végrendeletéből és száz évre száműz Asgardból? 

- Tudom – Frigga elcsukló sírása következett a szavaim után. Odin vigasztalóan átkarolta. 

- A mai naptól kezdve a büntetés érvénybe lép. Loki, Laufey fia, Odin nevelt fia, száműzve vagy Asgardból és börtönbe mész. Ez az ára a tetteidnek. 

Pontosan azt kaptam, amit jósoltam magamnak. Persze, az nem volt a terveim között, hogy elkapnak. Meg se próbáltam védekezni. Mi értelme lett volna? Meddig jutottam volna, ha kiszabadulok a bilincsből? Kettő letelt a nyomorúságos száz évből, a napjaim lassan teltek és unalmasak voltak. Egyetlen társam a magány volt. Eddig még nem őrültem bele. Senki sem látogatott meg, egyszer sem. Odinnak vagy a forrófejű bátyám rossz szavainak is örültem volna. Csak járkáltam a cellában, néztem a többi rabot, aki röhög rajtam, pedig semmivel sem voltak jobbak nálam. Utólag megtudtam, hogy az én kedves nevelőapám nagyapja építette ezt a börtönt. Állítólag nem lehet megszökni innen. Két napig csak az energiamezővel néztem farkasszemet, de semmi olyan hibát nem találtam, ami alátámasztaná, hogy mégis el lehet húzni innen a csíkot. Persze, ha egy királyi családból származó akárkit elkapnak, annak híre megy. Még szerencse, hogy az energiamező tompítja a hangot, így semmit nem hallottam a rágalmazásokból.  

- Most elégedett vagy magaddal, öcsém? – kérdezte Thor, mikor bilincsbe vertek. – Ez hiányzott az életedből? 

- Ugyan, bátyám. Ne is tagadd, hogy titokban te is tervezted a Föld meghódítását. Ketten együtt akár képesek is lettünk volna rá, csak téged feltartott az a lány. Sose fogom megérteni, hogy annyi szemrevaló Asgardi lány közül miért nem választottál egyet. Helyette egy halandót találni igencsak bátor dolog, tudod, hogy nem fog élni örökké. 

- Még élhet örökké. 

- Te is tudod, hogy atyánk nem tenné istenné. Túl nagy a rizikó, hogy visszaszökik és elújságolja mindenkinek, hogy van náluk nagyobb hatalom a világmindenségben. 

- Jane a legcsodálatosabb lány, akit ismerek. Soha nem tenne ilyet. 

- Persze, hogyne. Ja, bátyám, mindig is a saját fejed után mentél, ezért nincs nagy hatalmad és ezért van az, hogy még mindig Odin dirigál neked. A fejed túl forró ahhoz, hogy jó stratégiai álláspontokat teremts. Nem érdekel téged semmi, csak a saját dolgod, az nem is érdekel, ha esetleg valaki kimúlik melletted. 

- Elég! – vakkantott. – Te úgysem érted ezt. Meg különben is, miért érdekel ez téged ennyire? Most nagyon sokáig egy cella vendégszeretetét fogod érezni. 

- Nem kell emlékeztetned. Pont elégszer vágták már a fejemhez. Innentől te mihez kezdesz? 

- Heimdall említett valamit, amit állítólag te mondtál. Hogy nemcsak a Bifröstön át lehet utazni a kilenc világ között. Így hozhattad be annak idején a jégóriásokat is. Tudom, hogy semmit nem mondasz arról, hogyan is csináltad, de nem is kell. Rájövünk a titok nyitjára. 

- Örülök, hogy beláttad, hogy bizony belőlem nem szeded ki. – kinyílt a börtön ajtaja. – Az elkövetkező száz évben felőlem jöhetsz vallatni, de ugye tudod, hogy ártani nem tudsz majd nekem? – nevettem fel. 

- Ha most nem lennél bilincsben, akkor azt mondanám, hogy egyenlő erők küzdelme és képen törölnélek – mondta a bátyám meglepően higgadtan. 

A cellához értünk. Elég nagy volt egy személyre. Az egész átlátszó üvegből volt, ez egy kissé szokatlan. Minden mozdulatomról tudni fognak a többiek. Csak az unalom várt rám és a magány. Annyiban jó ez, ha valaki magába akar szállni, átgondolni, miért is van itt és megbánni a bűneit. A bökkenő az, hogy nekem nem állt szándékomban ilyesmi. Úgy érzem magam, mint aki centikre volt a sikertől, szinte a keze között érezte és eltaszították tőle. Ez a cella csak arra volt jó, hogy a következő nagy dobásra készüljek a szabadulásom után. Mindenki tudja, milyen vagyok. Soha nem fogok jó irányba térni. Persze, nem is lehet meglepő, ha a jégóriások urának fia vagy. 

Teltek a szürke napok egymás után. Ezen a hülye helyen öngyilkosságot sem lehetett volna elkövetni. Persze, nem volt a stílusom, de bele lehetett őrülni a légkörbe és az én elmém se sérthetetlen. Egy nap azonban látogató jött hozzám. Hallottam felőle, erejének nem volt párja, az űrhajók mestere volt. Kék bőre és piros haja tekintélyt sugallt. Yondunak hívták és egy fura társaság, a Galaxis Őrzőinek tagja volt. 

- Te vagy Loki? – állt meg velem szemben. 

- Nem tévedsz, öreg és bölcs Yondu – feleltem mosolyogva. 

- Ahogy hallom, száz évre száműztek ide. Nem éppen kevés idő – mondta unottan. 

- Attól függ, honnan nézzük a dolgot. 

- Nem kevés idő, ha be vagy zárva – mondta olyan stílusban, mintha komlett idióta lennék. 

- Bölcs Yondu, hiszen te is láthatod, hogy igenis be vagyok zárva. Nincs kiút. 

- Ugyan már. Az Univerzum mindig ad esélyt. Ha elbuktál, még változtathatsz. 

- Én nem fogok változni. Nem is vagyok Asgardi. Odin nem az apám. 

- Hallottam hírét. Ahogy annak is, hogy kiírt a végrendeletéből. Azonban volna itt valami. Egy küldetés szerűség. 

- Küldetés? Miért érdekelne engem egy küldetés? 

- Mindig a forrófejű öcséd árnyékában akarsz élni? – emelte fel a hangját. – Több van benned. Ha ezt megcsinálod, akkor felmentenek minden vád alól, sőt, Thanos seregében harcolhatsz. Elkerülheted az Asgardiakat és soha többé nem kell látnod őket.   

Nem jutottam szóhoz. Thanos serege maga volt az elit, a chitaurinál is nagyobb hatalmat birtokoltak. Thanost szolgálni maga lett volna a csoda, a végzetem beteljesülése. 

- Mi garancia van rá, hogy igazat mondasz? 

- Ugyan, Loki, kérlek. Ha szemmel követed a pályafutásomat, tudhatnád, hogy igencsak szerteágazó kapcsolataim vannak, szerte a galaxisban. Csak egy csettintés és megkapsz mindent, amire vágysz. Persze, ha előbb megcsinálod azt, amire kérni foglak. 

- Vállalom – mondtam szemrebbenés nélkül. 

- Kitűnő, kitűnő – nevetett Yondu. – Visszatérsz a Földre, de inkognitóban kell maradnod. 

- Azt az hiszem, menni fog – mosolyogtam és láthatatlanná váltam előtte. 

- Áh, már látom – mondta meglepett arccal. 

- Nos, mi is lenne ez a küldetés? 

- Van egy ember, aki különleges képességeivel úgymond kiérdemelte, hogy felfigyeljünk rá. Eleinte mi is csodálattal néztük a tevékenységét, de sajnos az erejét saját, önző terveinek megvalósítására fordította. Állítsd meg. 

- Azt akarod, hogy öljem meg? 

- Dehogyis. Csak hozd elém. Adok neked valamit. – azzal a kezembe nyomott egy zöldes gombnak látszó valamit. – Ha megtaláltad a személyt, csak bilincseld meg és nyomd meg ezt a gombot. Azonnal a rezidenciámba teleportál titeket. 

-Van még valami, amiről tudnom kellene? 

- Nos, ez az ember a Földi jelenben igencsak öreg. Sok rossz dolgot hajtott már végre. A múltban kell elkapnod. Amikor még fitala volt. Akadályozd meg a szörnyű tetteit, de vigyázz vele. Igencsak veszélyes. 

- Remek. Mi az egyén neve? 

- Erik Lehnsherr. Ismertebb nevén Magneto.   

A Magneto-szál 

Rémálmaimban még most is kísért az a part. Szinte látom magam előtt a felénk suhanó rakétákat, még érzem, ahogy az ágyúk felénk fordulnak. Az emberek azon a napon színt vallottak. Féltek az ismeretlentől és el akarták pusztítani. Akkor döntöttem úgy, hogy én bizony nem fogok a kezükre játszani és nem leszek újra kísérleti patkány. Elég volt a náciknál eljátszani ezt. Shaw a lehető legnagyobb dolgot fizette meg azért, amit tett velem. Az életét. Az a pénzérme szépen átvándorolt a rohadt agyán és a koponyáján. Charles próbált ugyan megállítani, de sejthette volna, hogy ez lesz a vége. A barátom volt, de végül sok dologban nem értettünk egyet. Persze, ha kérdezné valaki, én még most is a barátomnak tartom. Csak az útjaink váltak el. Valójában neki köszönhetem, hogy megtanultam uralni az erőmet és mostantól nem az ural engem. A biztonság kedvéért Shaw maszkját elvettem. Innentől kezdve nem tud belelátni a fejembe. Tényleg sajnálom, de ennek így kellet lennie.   

Hála a jó égnek, eléggé eldugott helyen tanyázunk. Senki nem találhat ránk. Emma Frost rezidenciája teljesen elszigetel minket a külvilágtól. Tudós elme ő is. A dolgozószoba bőrkanapéján ülve, a legjobb fajta whiskeyt kortyolva, tudósok könyveit olvasva és egy finom szivarral a kezemben élvezem itt az életet. Hálás lehetek annak a nőnek. Igaz ugyan, hogy megöltem az előző társát, de készségesen csatlakozott hozzám. Még hasznát veszem. 

- Nocsak, de el van bújva valaki a gondolataiban – lépkedett be Mystique. Csodálatosan festett anyaszült meztelenül a kék bőrében. Ez volt az igazi Raven, Charles csak el akarta nyomni azt, aki valójában volt. 

- Éppen Gult doktor elméleteit olvastam. A gének professzora volt és sok dologban abszolút igazat adok neki. A spirálsejtek evolúcióját valami hihetetlen módon írja le. 

- Kivételesen ismerem a teóriáit. Van még valaki, aki igazán tehetséges ezen a téren – szomorodott el. Tudtam, kire gondolt. 

- Raven, fogadd el, Charles nem tartozik közénk. Mi megfogadtuk, hogy nem bújkálunk és büszkék vagyunk arra, hogy mivé is váltunk. Mi vagyunk az evolúció következő lépcsőfoka.  

- Persze, tudom és veled maradok, csak olyan friss még az egész. Charles volt a mentorom, ha ő nincs, szerintem én se lennék. Az életemet mentette meg. Olyan sokat voltunk együtt. Még csak három hónapja történt, hogy elváltak az útjaink. 

- Ugye nem akarsz visszamenni, kedvesem? 

- Hogy megint elbújjak? Nem. Fel akarom emelni a hangom az emberek előtt. 

- Az emberiség egyszer meg fog fizetni mindazért, ami a parton történt. Hiszen tudod. Ha egy új faj felszínre kerül, a régebbi hamarosan kipusztul.  

- Mi pedig végignézzük – halvány mosoly húzódott a száján. 

- A legdíszesebb páholyból. – mosolyodtam el. – Akkor már nem kell bújkálnunk. Háború közeleg. Mi pedig pontosan kereszttűbe kerülünk. 

- Most mihez fogunk kezdeni? Az utóbbi három hónapban nem csináltunk semmit. 

- Valóban így van. Ki kell pihennünk a fáradalmakat. Aztán toborzunk. Első körben egy telepatára lenne szükség. Szerencse, hogy itt van nekünk Emma. Nem tudom, mihez kezdenénk nélküle.  

- Behívjam? – tápászkodott fel a kék bőrű angyalom. 

- Lennél olyan szíves? – mosolyodtam el. 

Raven kilépett a teremből. Volt egy kis időm, míg ráakad Emmára. Addig is egy listát vettem ki a fiókból. Egy listát, amit egykor Charles és én írtunk. Több mint kétszáz mutáns a világ harminc országából, tizenkettő anyanyelven. A lépések közeledtek. Emma megjött. 

- Hívattál? – unottan keresztbe fonta a karját. 

- Kedves Emma, azt hitem, megbeszéltük, hogy nem éppen ez a megfelelő stílus egymás között. Kicsivel több tiszteletet. 

- Nos, miről lenne szó?- műmosolyt erőltetett az arcára. 

- Mutánsokat fogunk keresni. Ehhez kell egy telepata. Szerintem te is rájössz. 

- Keressek neked hozzánk hasonlóak. Értettem.  Esetleg van valami, amiről tudnom kell? 

- Kanadába repülünk. Holnap hajnalban – kortyoltam a whiskeyből.

- Kanadába? – Mystique hangján a döbbenetet lehetett hallani. 

- Úgy bizony. Meglátogatjuk Peter Swear testvérünket. 

- Mi a képessége? 

- A kis barátunk nem tud meghalni. Szó szerint. Ha megvágja magát, a sebei tíz másodpercen belül meggyógyulnak. Egyszer levetette magát húsz méter magasról. Kifordult a csuklója, több bordája is eltörhetett. Azonban rögtön felkelt a földről és teljesen egészséges lett. 

- Nem mindennapi egyed. Minden bizonyára nem is öregszik – szólalt meg Emma. 

- Nem bizony. Huszonegy éves. Legalább hetven éve. Nálam is öregebb.

- Ez lenyűgöző – mondta Mystique. 

- Vihar jön, Magneto – nézett ki az ablakon a telepata. 

- Úgy bizony. Ezt a vihart mi szítjuk és az emberiség a célpont. 

- Nem, úgy értem, tényleg vihar jön. 

Ekkor már én is meghallottam. Olyan nagyot dörgött, hogy beleremegtek a falak. A villámlás szinte teljesen bevilágította a szobát, pedig késő este volt. 

- Lemenjünk a pincébe? – kérdezte Raven elcsukló hangon. Világéletében félt a vihartól.  

- Sőt, ragaszkodom hozzá, hogy menj le a többiekkel. Mi Emmával nem ijedünk meg egy kicsi vihartól – simogattam meg Raven vállát. 

A lány sietve kiment, szinte rohant. 

- Jézusom! – kiáltott fel a szőke telepatám is a következő dörrenés után. 

A következő villám egyenesen a birtok kertjébe csapódott. De közvetlenül a villám után egy ember körvonalait láttam ott.  

- Te is láttad ezt? – kérdeztem a nőtől. – Ki ez az ember? 

- Nem látom. Nem tudok belenézni a fejébe. Egészen hihetetlen – döbbent le. 

Összenéztünk és szinte egyszerre rohantunk ki a kertbe. Szinte csak úgy suhant a fű a lábam alatt. Tudni akartam, ki pottyant ide és hogy a telepatám miért nem tud belelátni a fejébe. Csak ott ült a fűben. 

- Nyugodj meg, semmi baj. – emeltem fel a földről. – Mi történt? 

- Nem tudom. Nem emlékszem semmire. Csak arra emlékszem, hogy itt fekszem – mondta az illető.  

- Mi a neved? 

- Nick. Nick Loft. 

Nicknek hosszú, fekete haja és fekete-zöld ruhája volt. A kezében pedig egy sisakfélét szorongatott. Két szarva is volt az elején vagy legalábbis én úgy láttam. 

- Semmi gond, gyere be, bent biztonságosban leszel – karoltam át és segítettem neki a járásban. 

Nem tudom pontosan, ki ez a jövevény, de egy biztos. Csak ő mondhatja meg, milyen volt a villám kellős közepében. Holnap beszélni akarok vele. Neki adtuk az emeleti vendégszobát. Sokáig én sem bírtam elaludni, sokat gondolkodtam Nicken és valójában ki is ő és mit tud. Hamarosan engem is elnyomott az álom.